Jogi értelemben is a mesterséges intelligencia a sofőr
2016. február 14. 13:00
A Google kérelmének eleget téve, az illetékes amerikai hatóság hozzájárult, hogy az önvezérlő járművet irányító mesterséges intelligenciát sofőrnek kell tekinteni.
2016. február 14. 13:00
p
0
0
0
Mentés
Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) engedélyezte a Google kérvényét, és ezentúl a szövetségi gépjármű-biztonsági törvények alapján a cég önvezérlő autója mögötti mesterségesintelligencia-rendszer tekintendő a jármű „sofőrjének.”
A döntés megváltoztatja a „sofőr”, vezető több mint százéves amerikai definícióját.
A Google a teljesen autonóm járműveket fejlesztő vállalatok egyike, és sokat küszködnek, hogy autóik hogyan feleljenek meg a szövetségi és az államonkénti biztonsági követelményeknek.
Tavaly novemberben a projektet irányító Chris Urmson levelet írt az NHTSA-nek, amelyben a szövetségi gépjármű-biztonsági szabványok egyes intézkedéseinek az önvezető autókra történő értelmezését kérte a hivataltól.
A Google számára a legfontosabb kérdés az volt, hogyan bizonyítsa „önvezető rendszereiről” (SDS), hogy megfelelnek a szabványoknak. Ezért kérelmezték, hogy az SDS-t tekintsék a szövetségi törvények szerint „sofőrnek”, mert biztonsági szempontból káros következményekkel járna, ha ember is átvehetné a jármű irányítását.
„Még ha egy humán utasnak lehetőségében is állna a Google kormányirányító-rendszer lokalizálása, és azonnal beülne mögéje, nem lenne képes a járművet a Google által leírtaknak megfelelően vezetni” – fogalmazott az NHTSA.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!